Játék szövéssel, számítógéppel 1986-tól, számítógépes grafikával 1989-től

Utolsó módosítás: 2006. 06. 24.

Az alábbi anyagokat két okból porolom le és teszem fel ide:
– Ma is aktuális gondolatok lehetnek bennük
– Budapesten a Digitart Studió Egyesület volt a bázisunk, Tatabányán pedig A Közművelődés Háza,
ezért beletartozik Tatabánya múltjába is, és a számítástechnikában tizennyolc év olyan, mint a szövésben száznyolcvan :-)


Rövid összefoglaló:

Résztvevők: Barjákné Haltrich Györgyi, Barják László, a gyerekek: Barják László János 10 éves, Barják Márton 8 éves, Barják András 5 éves.
Györgyi elkezdett Etyekre járni a Csókos Györgyi nénihez szövést tanulni, és mivel ez kirándulásnak is jó volt, együtt mentünk mind az öten. Volt, akit a szövőeszközök faragása érdekelt jobban, Györgyi régi szőtteseket is gyűjtött Bánhidán, engem a szövetek szerkezete, mintája fogott meg, fel is dolgoztam számítógépen ezekből.
Egyszer megnéztük a Szépművészeti Múzeumban az első Digitart kiállítást, és rájöttünk, hogy nekünk is vannak már ilyen anyagaink. Ekkor, 1989-ben kezdődött másik közös játékunk, ezúttal a számítógépes grafikával. A második Digitart kiállításra már négyen küldtünk képeket (Marci nem érdeklődött iránta).
1996-ban Csókos Györgyi néni Kotta és kép című könyvébe belevette közös munkánkat is, a könyvet Haltrich Györgyi tervezte (és készítette, még a levilágítás is az ő munkája).
Ez volt a vége immár tíz éves kisérletező játékunknak, a gyerekek megnőttek, a számítógépes grafika is kinőtte gyerekcipőit. Györgyi azóta is sző, tanítja is már jó ideje.

Egy vélemény a könyvről

A könyv borítója és széljegyzete

Csókos Györgyi


Családi játék számítógéppel – szövéssel (1986)

Soros alapítvány pályázatot is írtunk elképzelésünkből, két éves ösztöndij lett belőle:

A teljes pályázat itt olvasható


Az általunk akkoriban használt Videoton TV-Computer még megvan, de már nem használjuk. Helyette Windows-os "utánzatát", a WinTVC emulátort ajánljuk.

A WinTVC emulátort innen is letöltheted (Grósz Attila műve):

WinTVC

A Szalagszövés program letöltése:

szalagszoves.cas

Indítsuk el az emulátort:

Az emulátor elindulása után nyomjunk le egy billentyűt, ekkor eltűnik a stilizált "V" betű és megjelenik a villogó kurzor.
Válasszuk ki a File menüből a CAS direkt betöltése... menüpontot, és töltsük be a szalagszoves.cas programot.
Írjuk be, hogy RUN és nyomjunk entert.
A program elindul, kezelése a nyíl és a space billentyűkkel kezdődik, a nyilakkal most föl-le mozoghatunk, a space végzi a kiválasztást.
A nyomtatás nem fog működni, mert ahhoz egy Seltron PP40-es plotter kellene, ami 114 mm széles papírszalagra nyomtatott. Sajnos, a plotterek mára kivesztek.


Keskenyebb plotterrel felszerelt kicsi hordozható számítógép is volt... talán Sharp? Ha emlékszik valaki, írja meg!
57 mm széles papírszalagra nyomtattunk négy színnel ilyeneket:


A program listáját is a végére nyomtattuk, egyszerű kis programokkal gyönyörű mintákat kaptunk.
Felül egy bonyolultabb szedettes bernyóc, alul egy egyszerű szalag.

Közben előkerült:

Sharp CE-150 négy tollas plotter, PC-1500 zsebszámítógép és a kettő összerakva

Sharp Pocket Computers


Ilyen volt, amikor elmentünk Csókos Györgyi nénihez Etyekre:

A képen balról: Haltrich Györgyi, az akkor még kisebbik Barják László, és Barják András az ölemben.
A technika: Videoton hordozható színes TV, a TV-Computer az egyik bővítő aljzatban floppy meghajtó kártyával, jobb szélen pedig a kicsi négyszínű plotter látható.
És persze a technikához tartoznak a falon a szádfák és a karmantyú babák :-)


András írni még nem tudott, de szőni és számítógépen játszani már igen, hiszen már öt éves volt:

A szövőszéket meg a hozzávalókat akkor sem volt volt könnyű egy lakótelepi lakásban elhelyezni.


Egy év elteltével beszámolót írtunk, amelyben Márton (9 éves) és László (11 éves) 1987-ben leírták a véleményüket:

A teljes beszámoló itt olvasható


Nem csak TV-Computert használtunk. Ángyó szőttese Commodore 64 számítógéppel és MPS 801 mátrixnyomtatóval nyomtatva:


Computer grafika - műhelymunka Tatabányán (1989)

Ezt 1989 végén írtam, de már nem emlékszem, kinek és miért - talán a megyei napilapnak (Dolgozók Lapja)?

>>> a teljes szöveg


A cikkben említett májusi Néprajzi Múzeum-beli kiállításon ismerkedtünk össze Kis Jánossal (alias Johannes), aki ma az euroASTRA Internet Magazin főszerkesztője: http://euroastra.info

Johannes akkor a DIGITART Stúdió rendszergazdája volt, ezt a feladatot később átadta nekem. Ő hívott minket a studióba, ahol az egyesületté alakuláskor már alapító tagok lettünk. A Digitart sokáig az Andrássy úton működött (akkor persze még Népköztársaság útja volt), később a Nagyvárad térhez, az Elnök utca 1-be költöztünk, a volt Május 1 Ruhagyár területére.


Néhány kép:

VGA kártya és monitor, 256 szín, 320x200-as felbontás.
Ma az 1024x768 vagy nagyobb felbontású és legalább harminckétezer színű monitorok világában ez már archaikus tecnikának számít.

Gondolj bele: ez egy 0,064 Megapixeles kép :-)
Próbáld ki: nyiss pl. Photoshop-ban egy új képet 320x200-as felbontással, állíts be 256 színt és alkoss...
...vagy 640x480, de akkor csak tizenhat szín.


Barják András:


Super

Vízpart


Barják Márton:


Nagyváros

Márton felnőttkori rajza: Öreg


ifj. Barják László:


Hotel

Szmog


Göncöl

Eső után

László fotósorozata: Greetings From Planet Earth


Haltrich Györgyi:


Alkony

Seherezádé


Barják László:


Gobelin

Valószínű négyzetek


Hamarosan teszek még fel...


A Digitart II. Nemzetközi Számítógépművészeti Kiállítás katalógusa:


Tatabányán a Kernstok teremben (nincs már meg) volt egy számítógépes grafika kiállításunk.
Akkoriban Varkoly László szobrászművész alias Varkusz vezette a termet, ő szívesen adott helyt az új irányzatoknak.

Megtaláltam Varkusz megnyitó szövegét, meg néhány fotót:

A megnyitó szövege

Ilyen volt "a Kernstok" Dózsakertben (a teremőr nénivel), ma "természetesen" boltok vannak a helyén:

A kiállítás: